A pihenőnap után úgy éreztem, szívem és lábaim tetterőtől feszülnek, így nekivághatok a korábbra kigondolt Masca-túrának. Az előzőleg kitervelt stratégia szerint Santiago del Teideben hagytam a kocsit, majd átbuszoztam a túra kiindulópontjához, a "Kalózfalu" vagy "Az elfeledett falu" néven is gyakran emlegetett Mascaba. Vadregényes szerpentinen vezetett az út, szűk kanyarokkal és sűrű centizgetésekkel, valamint a nagyobb az erősebb alapon a szembejövő személyautók meghátrálásra késztetésével. Ilyen kalandok közepette végül csak felbukkantak a meredek sziklafalak által ölelt, kis kiszögellésre épült házak.
Kellemes ráhangolódó kávézást és a vizitaxi jegy megvásárlását követően tettem egy kört a kis utcákon a házak között. Az időjárásra nem lehetett panasz, a Nap támogatta kitűzött terveim, és tűzött ő is. :) A reggeli fények meg-megakadtak a környező hegyek csipkés ormain, és halvány, áttetsző fátyolként omlottak le a völgy felé.
Túrabotjaim neki is pattintottam a meredeken lefelé induló ösvénynek. A hatalmas agavék és medvetalp kaktuszok között kanyargó jónéhány lépcsőfok megtétele után az út lejtése enyhébbre váltott, a meredek falak szélén vezetett be mélyen a völgybe. Fölöttem a sziklaormok egyre jobban összezártak.
Súlytalanul lebegett az idő. Velem ellentétben. :) A változatos terepen nem lehetett bambulni, mindig jött valami új kihívás: hatalmas sziklagörgetegek, átkelés egy patakon, vagy az embernyi magas sziklákon, oldalazás a falak mellett talpnyi széles kiszögelléseken. Minél lejjebb érünk, annál jobban résen kell lenni, mert az elemek összjátékába a víz is egyre nagyobb határozottsággal szállt be, és a nedves kövek bizony nagyon csúszósak tudnak lenni, túracipő ide vagy oda. Természetesen ezt is a saját bőrömön tapasztaltam meg, még most is látszik a helye. :) (Megjegyzés: egyéni és szervezett túra esetén is nagyon ajánlják egy napos kiterjesztett balesetbiztosítás kötését, mert ha a völgyben történik valami baj, akkor csak helikopterrel lehetséges a mentés, az pedig biztosítás nélkül mindenképpen egy határozottan fájdalmas összeget jelent. Én természetesen már csak a völgyben gondolkodtam el mindezek jogosságán.) Tulajdonképpen filmkockákra kívánkozó lábkipördüléssel rácsúsztam két előttem araszoló japán turista hölgyre, remélem, nem szenvedtek egy életre szóló lelki traumát. Ösztönösen szívből jövő czifra kommentáromat minden bizonnyal nem értették, de a hanghordozásból sejthették a szavak mögöttes tartalmát. :) Szóval lényeg a lényeg: figyelni kell, de ettől eltekintve egy hozzám hasonló átlagos kondíciójú embernek nem jelenthet gondot ez a túraútvonal.
Ahogy az út végéhez közeledünk, úgy nyílik ki újra a táj és erősödnek az óceáni fuvallatok. A legvégén már a hullámverést is hallani, mígnem végül hatalmas, fekete kőtömbökkel borított, csodaszép türkiz vizű öbölbe érkezünk. Itt is lehetőség nyílik a vizitaxijegyek megvásárlása, s míg a befutó hajókra várunk, meg lehet mártózni a kristálytiszta vízben. Nagyon boldog voltam, amikor megérkeztem, örömmel nyugtáztam, hogy nem helikopter visz ki innen, és hogy mindenfajta nagyobb fájdalom nélkül sikerült átvészelnem az utat. A túra hossza egyébként kb. 5,5 km, 3-4 óra alatt nagyon kényelmesen megtehető és a teljes leküzdött szintkülönbség 630 méter. A különleges hangulat, az apró kihívások és mindenekelőtt a fel-feltáruló pazar látványok miatt mindenképpen megéri nekivágni. Januárban a forgalom sem volt zavaró. Időről időre találkoztam ugyan kisebb-nagyobb csoportokkal, de a népsűrűség nem volt zavaró.
Vizitaxim kisvártatva megjelent. A beszállás nagyon mókás volt, ugyanis egy 30 cm széles, erősen fel-le imbolygó hídra kell halált megvető bátorsággal felhuppanni a megfelelő pillanatban egy kis, óceánba nyúló emelvényről. Körülötted a 6-8 m mély pajkosan derengő víz. Ezt a mozdulatot - tekintve úszni nem tudásom és a nyakamban himbálódzó hőn szeretett tükörreflexes Canonkám iránti féltőn óvó szeretetem - automatikusan a nemgondolkodós kategóriába soroltam. A brávúros kivitelezést követően legott kényelembe is helyeztem magam a taton, hogy remek kilátásom nyílhasson a mellettünk tornyosuló Gigászok sziklafalaira. Reménykedtem delfinekben is, de azokkal sajnos nem találkoztunk. Az út árában benne foglaltatott egy választható frissítő is: ásványvíz vagy sör. Mintegy 20 perc alatt kedélyesen átértünk Los Gigantesbe, ahol rövid felfedeő séta után buszra szálltam, amely visszavitt hűségesen várakozó autómhoz.
A következő két éjszaka szállása La Orotravaban volt, átvezettem hát oda. Magáról a városról és a parkolási kihívásokról majd a következő bejegyzésben ejtek szót. :)
